5. rész
  

A szabadság értékét a szívünkben hordjuk

Születés…. Gyermekkor…..Felnőtté válás… Megöregedés….. Elmúlás…. Ezek egy olyan folyamat részei, amit életnek hívnak. Élet…. Milyen furcsa szó. Az ember él… a természet él…. Van szívük, ami hajtja őket. Vannak céljaik, amiket megvalósíthatnak, maguk döntenek a sorsukról. Szabadon gyűlölhetnek, szerethetnek, gondolkodhatnak, cselekedhetnek, nem korlátozza őket semmi pusztán a halandó sorsuk. Én….. nem tehetem.

Megszülettem de nem volt gyermekkorom, felnőtt vagyok, de nem öregszem meg, meghalhatok bármelyik pillanatba. Az életem más kezében van. Egy olyan szörnyeget kezében, aki képes feláldozni minden nélkül, ha úgy tartja érdeke. A szívem börtönbe van zárva… nem szabadulhat… kiszabadítani képtelenség.

A halál bárdja a felem felett lebeg várva, hogy mikor sújthat le rám és adhatja át a lelkemet a kérésznek és küldhet ez által az alvilágba.

De kérdés, hogy van-e nekem lelkem vagy egy teljesen kiszolgáltatott báb vagyok, akinek megengedték, hogy legyen szabad gondolata. Akit azzal kínoznak, hogy megadták neki a lehetőséget, hogy önmagát irányítsa de, a jogot más kezébe tették le ez által örök szenvedésre ítélve?

Szabad szív… milyen szép fogalom… és ez a fogalom jelenti az én álmomat is…..

Várom a napot, amikor elpusztul az a szörnyeteg, aki engem irányít. De miközben az álmaimban látom a halálát újra, és újra felötlik benne egy gondolat. Ha ő elpusztul végre tényleg szabad, lehetek, vagy vele pusztulok én is?? Elárulni nem tudom, mert figyel folyamatosan…. Előbb meghalnék még mielőtt egy szó is elhagyná ajkaimat.

Vágyak… a vágyaim….milyen fura emberi érzés. Megvetni való de mégis él bennem. Arra vágyok, hogy végre elhagyhassam ezt a palotát, a szenvedés e formáját és végre azt tehessem, amit a saját szívem akar tenni. De milyen szív, ha nem a neki szánt helyen dobod ürességet hagyva maga után? Egyáltalán miért lettem meg alkotva?

Az élet számomra szenvedés, erőm hiába ural bármit is, ha a szívem megbéklyózva távol testemtől a teremtőm kezében nyugszik. A szabadság szelét uralom de nem ülhetek fel szárnyaira…

De egyszer valahol valamikor teremtőm feje a porba hull, és ezt látni fogom, nem csak álmai lágy tengerén ringatózva. Az ő halála után végre szabad szívvel utazhatok a világban, mert én vagyok a szél, és egyszer szabad leszek!!....